Claudio Pozzani: Gyászének

Nem kertek,
sztyeppék és tundra
nő bennem.
Növekedés vagy élet fuvallata – semmi.
Változás - semmi.
Sem fényorgona,
csak rulettszámokként
örvénylő, szürke csíkok
és a felhők fölött
angyalokat és repülőket zabáló,
húsfaló növények gyökereiként
sovány villámok.

Nem kikötők,
csak bombázott hajók
rezzennek bennem.
Hullámzó öröm nyüzsgése - semmi.
Szállítás vagy rakodás - semmi.
Világítótorony gördülő fénye – semmi.
Csak örvénylés és rágottszélű betonpart,
csak elhagyatott daruk emelőhorgai,
mint akasztott árnyak, ringnak a szélben.

Nem halottak,
csak csontvázak és csend
űrje bennem.
Mint vihar az ernyőt,
emléket szaggat a semmi.
Kőemelésből fakadó sérv – semmi.
Sem csavarhúzó koporsónyitáshoz.
Csak keserű látomások szakadatlan sora,
csak szürkén villogó jelzőlámpák,
kürtszó nélküli, elhagyatott
kereszteződésekben.

Nem erődök,
csak tépett sátrak
csüggnek bennem.
Búcsút intő asszony
az ajtón nem áll.
Nem áll kőtetős ház az útban.
Sértetlen kereszt templomon nem áll.
Csak falra vetődő árnyak,
a hidakon csak a szél fut,
és ő, csak a szél tér majd vissza.

Fordította Szkárosi Endre

Vicente Cervara Salinas: Annak, aki marad

Valaki mindig éppen elmegy.
Elbírja az alkalmatlankodás
terhét, szó nélkül hátra hagyja
a távolságokat, morzsolja másholléteit.
Hajóra száll, osztozik az egyetemes
megvetésben, mely vérségi kötelékként
fűz a vándorhoz. Szeret elidőzni,
hogy ne legyen mód sem felfortyanásra,
sem kudarcra. Így az irigység
átadja helyét az eljövendő
szellős fuvallatának. Aki elment,
az a kő és a dal között
súlyos visszhangot hagy hátra, szikla-
és dallamtörmeléket, mely elragad
és visszatart. Átkozódó arc
föl sem merül,
ha az indulás ideáját
magáévá teszi. A rész sem
részesül soha annyi fényből,
mint az egész. Nem kap annyit a szétszórt,
mint a teljes. Mindig kímélik,
mindig óvják azt, aki elmegy,
mert mindig ott van annak a helye,
aki marad.

Fordította Imreh András

Ion Barbu: Megváltó tűz

Napkorongon pulykák plántálta nyaksor.
Ott vált a krumpli nem húnyó vörösbe.
Könnyes, olaj-szent égen virradatkor
Sarkantyúsok játszanak gömbölyödve.

Új csillag fürtje fürdik már a vízben.
A legyűrt föld tűnt évekre vigyáz:
Fülel, s a fényhez simul enyhe ívben.
A sárga napudvarban pulykanász.

Fordította Tandori Dezső

Ludovic Janvier: Kiáltásod alatt

Nemcsak a kiáltásod de alatta az igened

nemcsak az igenlés de alatta az ég is

nemcsak az égbolt de alatta a visszhang

nemcsak a visszhang de alatta az éj is

nemcsak az éjszaka de alatta a szomj

nemcsak a szomjúság de alatta a kék is

nemcsak a kékség de alatta az árny

nemcsak az árnyék de alatta a nevetés

és a nevetés alatt a csupanyár vidék

Fordította Csontos János

Ivan Goll: Tízezer hajnal

Tízezer hajnal, angyalom, tízezer hajnal
tízezerszer nyitotta fel
szemhéjunkat a nap szeme

Tízezer hajnal szerelmünk
egyetlen éjszakára
karom közt kirajzolódó fejedre
hajad rózsafüzérére
melyen tízezer rózsa lángol

Ó mennyi ragyogás
hullámok ezeregy zaja
s hány hold temetett be minket
vígan vagy szomorúan
a hó eksztázisával

S aggastyánok adták nekünk szemüket
és gyerekek ettek a szívünkből
tízezer álmában egyetlen szerelemnek

Tízezer hajnal, angyalom, tízezer hajnal
tízezer madárral és dallal telt tojás
tízezer arany nap
bizonnyal megér ma
egyetlen százezer csillagú halált.

Fordította Somlyó György

Valerio Magrelli: Tipológiai gyakorlatok

Mellettem alszol, így hajlok hozzád,
és arcodhoz érve elfog az álom, 
mint a mécsszál, melyet
egy mécsszál gyújt lángra.
A két mécses meg áll,
miközben a láng átér, s az álom leszáll.
De míg leszáll, a tűzhely
a pincékben duruzsol.
Ott lenn megkövült természet ég,
ott, a mélyben a történelem előtti idők izzanak,
holt, elsüllyedt, erjedő tőzeg
lobog házam kazánjában.
Az olaj sötét fénykoszorújában
szobám szerves lerakódások,
máglyák, bűzhödt sár fűtötte fészek.
Mi, kanócok, amaz egyetlen, őskori
fáklya két lángja vagyunk.

Fordította Szkárosi Endre

Herberto Padilla: Andalogva

Jódszaga van délután a világnak.
Ropog a hegy, akár egy hajó árbocozata;
de te ügyet se vetsz rá,
fatörzseid között tudod, ütött az óra:
a tenger törekes szalmafészkére tér meg.

De jó, hogy ennyi tengert hordasz zsigereidben
és ennyi fényt és ennyi kéket
kopott sapkád sildje alatt,
hogy bejárhatod ezeket a földeket
a lomb hullámzúgásába merülve.
Jég- és kőesők verték éveid,
elmosták őket, mint egy zivatar,
de szereted a földet, a görgeteges bozótot,
a királypálmát, kakaófát, hódpatkányt, réti pipist;
szeretsz mindent, amit ismersz és nem ismersz,
még a tüskét is, bár összekaristol,
de szeretnéd, hogy a dombon az a megtört pálma szeretne,
mert nem döntötte le sem tornádó, sem a villám,
bár kemény nyár borítja lángba
egész sötétedésig,
de a zöld lombozat a tűz fölé nő,
magasan áll a szélben,
az üszkös, éltető pálmatörzs koronája.

Fordította Imreh András

Jorge Luis Borges: Himnusz

Ezen a reggelen
az Édenkert rózsájának
csodálatos illata leng a légben.
Az Eufrátesz partján
Ádám fölfedezi a víz frissességét.
Aranyeső hull az égből:
Zeusz szerelme.
Egy hal ugrik föl a tengerből,
és egy agrigentói ember emlékszik majd,
hogy ő volt az a hal.
A barlangban, melynek Altamira lesz a neve,
bölény-hátívet rajzol
egy arc nélküli kéz.
Vergilius lassúdan
selymet simogat,
melyet karavánok és hajók hoztak a
Sárga Császár birodalmából.
Magyarországon fölzeng az első csalogány.
Jézus Caesar profilját nézi a pénzen.
Püthagorasz kinyilvánítja görögjei előtt,
hogy az idő formája a kör.
Ezüst agarak űznek arany szarvasokat
az óceán egyik szigetén.
Egy üllőn kardot kovácsolnak,
mely Sigurdnak lesz hű társa.
Whitman énekel a Manhattanen.
Homérosz megszületik hét városban.
Egy szűz éppen megfog
egy fehér unikornist.
Az egész múlt megfordul, akár a hullám,
és ezek a régvoltak visszapörögnek,
mert egy asszony megcsókolt.

Fordította Kányádi Sándor

Jean Monod: Nouit

Az Éj mint asszony aki meghajlítja testét
Az Éj mint asszony kinek teste híd-alakba hajlik
anya áll gyermeke fölött s szemléli
amint az távozik a bárkán melyet furcsa lények népesítenek be
- akiknek elméje még furcsább jeleket sugároz
s méla csapatot alkotnak a gyermek körül -
miközben a folyó mélyén
halak s füvek között
heverő fiatal fiú ama nő kezét keresi
aki maga a víz alá bukó Éj

Fordította Térey János

Jean-Claude Renard: Jósigék

Kockáztasd meg az istent.
Szeress anélkül, hogy tudnád, miért szeretsz.
Akinek nincsen semmije, neked ad mindent.
Ne átkozz meg semmilyen titkot.
Menekülj hasonmásodtól.
Magad légy az, aki önmaga.
Űzd el a halál halálának démonát.
Gyaníts – de ne állíts.
Felelősségrevonás feleljen érted.
Szüntelenül szentségteleníts meg minden bálványt.
Mivel a Semmi vagy, s nincs közöd a létezőkhöz – csak te teszel bensővé minket.
Tűnj fel az eltűnő alatt.
Készülj fel rá, hogy állva fognak eltemetni.
Indulj el a lehetetlen színek felé.
Ne botránkoztasd meg lenyomataidat.
Nincsen út.
Te magad vagy az út – a vége is.
Az összejátszás legyen a birtokod.
Másutt szabad az, ami benned fogoly.
Hódolj a szédület előtt.
Hallgass: minden beszél!
Beszélj: minden hallgat!
Várj a felfoghatatlan fogadtatásra.
Ne légy idegen a Valakinek.
Semmisítsd meg hangodat a Hangban.
Csoda, hogy el tudod gondolni az elgondolhatatlant.
Végy ki magadból többet, mint ami vagy.
Járd be a hiánytól a hiány rejtelméig vezető utat.
Ne kérdezd: honnan? kicsoda? hová? –
Elég, ha átérzed, hogy nem felel.
Vajon talpra állít-e majd bukásod?
A fal mélyén nevedet mondja ki a megközelíthetetlen.

Fordította Bárdos László

Jean-Pierre Siméon: Levél kedvesemnek a halál tárgyában

Szeretném elmondani neked azt a fajta titkot
mely csak legbelül zárt szemhéjak
mögött olvasható
sokkal azután, hogy a koporsó felett már
a napok indái újra összefonódtak

Minden halottad csakis a tiéd

Csakis te tudod valódi nevüket
mely nyilvántarthatatlan
mert jelek hozzá semmi emberi nyelven
nem kapcsolódnak és nem létezik fül
felfogni a hangot mely kiejti

Halottaidat csakis te látod
hamuszín arcukon túl
látod őket s nem zuhansz a hiányba
csak te vagy világosabb árny az árnyak közt
hol felviláglik tekintetük
s a gyengédség pontos tenyere homlokodon
akár füvek hullámzása a szélben

Csakis te ismered fel őt
ki nem álmok anyagából vétetett
s nem olyan mint sivataggá porló emlék

Csakis te ismered
halottaid gyengédségét
hisz gyengédségükből születtél
és minden egyes mozdulatoddal
meghosszabbítod az életük összehajló gyengédségét
mostantól a te szemednek
kell átlátni pontosan hiányuk
átlátszó terét
csakis te értheted visszavont életüket
szertefoszlásukat és az egyöntetű napfényt
önként vállalt örömeidet

És a dolgok önkéntelen szépségét

A holtak mintha aludnának oldalukon heverve
éjszakájukból nem gyógyulsz ki sosem
de ami általuk hiányzik
mégis te teljesíted ki mint egy sziget mely a szárazföld
toldaláka ott hol nincs már száraz
lánya vagy halottaidnak
az vagy nekik mit maguk sem sejtenek magukról

Fordította Lackfi János

Franz Hodjak: Vers, telefon nélkül

A remény gyalog és mezítláb.
Te még el sem
indultál, de ő már
megérkezett. Fogadnunk
kell őt és támogatnunk,
sebzett lábát ápolnunk,
hogy el ne essen.
De ő csak megy, szakadatlan.
A legvégsőkig.
Hogy te elindulhass.

Fordította Halmosi Sándor

Fabio Pusterla: A bika húsvétja

Mielőtt lassan elindulnék vad ünnepléstek
zavaros folyója felé

mielőtt társaimmal betörnék
a rácson túlról dübörgő
csatakiáltások közé

elnézlek még benneteket a teherautó
kitárt börtönajtajából
dárdák öklök kezek sürgölődő zajában

közben a gyerekek leeresztik a sisakrostélyt
készülnek feltárni a gyűlölet titkát

szelíd őrjöngés bűn
átdöfött béke vad lobogó

utolsó ketrecemből nézem
ezt a napot és ezt a szelet

a lóháton ülő férfiakat kik nevetve várják
nevetséges jelmezeiket

a reszkető orrcimpájú felajzott nőket
kik az eljövendő vért szimatolják

nézem a hársak tündöklését
a fiak és a mag pusztulását

a nálunknál nagyobb életet
mely szelíden vendégül lát

a víz és föld énekeit a nappalokat
a fagyos síkságokat

az égre ívet rajzoló kócsagokat
hamuszín gémeket
a fű suttogását kegyetlen
isteneitek csendjét

csak ennyit kérek: gyertek el ma este
gyűljetek karéjba az arénában csapatostul

sörrel petárdával
a szegények szektorában odafönt

magasan a kőváros peremén
ahol a kutyák száján fekete bőrkosár a pecsét

fegyveres őrök védenek valamit
angyalok hegyeznek késeket

gyertek nézzetek meg utoljára
ahogy átkelek a sötétbe

téli nyomorúságos döbbenetetekbe
lélegzet-visszafojtva míg rosszul nem leszek

gyertek lássátok a bika húsvétját
vörös graffitijét a falon

a horgot mely alászáll a testem mely égbe száll
s örömtől párállik

örökre lázad
és elfogadja a véget majd eltűnik

Fordította Lukácsi Margit 

Tomaž Šalamun: Jeruzsálem

A vétek foglalata:
nem leltek már többé
embert, kit annyira
szerettetek, mint
engem.

Fordította Lukács Zsolt

Adonis: Szemeid nem láttak engem

Szemeid nem láttak engem
ártatlannak mint a sperma élő cseppje.
Nem láttak engem megérkezni
az ígéretek körmenetében,
lombot és villámokat vonszolva,
bárhová is lépjek.

Holnap, holnap
lángra kapva tavasszal,
tudnod kell majd, hogy én vagyok ő,
ki a magot táplálja.
Holnap, holnap
szemeid hinni fognak bennem.

Fordította Krusovszky Dénes