Herberto Padilla: Andalogva

Jódszaga van délután a világnak.
Ropog a hegy, akár egy hajó árbocozata;
de te ügyet se vetsz rá,
fatörzseid között tudod, ütött az óra:
a tenger törekes szalmafészkére tér meg.

De jó, hogy ennyi tengert hordasz zsigereidben
és ennyi fényt és ennyi kéket
kopott sapkád sildje alatt,
hogy bejárhatod ezeket a földeket
a lomb hullámzúgásába merülve.
Jég- és kőesők verték éveid,
elmosták őket, mint egy zivatar,
de szereted a földet, a görgeteges bozótot,
a királypálmát, kakaófát, hódpatkányt, réti pipist;
szeretsz mindent, amit ismersz és nem ismersz,
még a tüskét is, bár összekaristol,
de szeretnéd, hogy a dombon az a megtört pálma szeretne,
mert nem döntötte le sem tornádó, sem a villám,
bár kemény nyár borítja lángba
egész sötétedésig,
de a zöld lombozat a tűz fölé nő,
magasan áll a szélben,
az üszkös, éltető pálmatörzs koronája.

Fordította Imreh András

Jorge Luis Borges: Himnusz

Ezen a reggelen
az Édenkert rózsájának
csodálatos illata leng a légben.
Az Eufrátesz partján
Ádám fölfedezi a víz frissességét.
Aranyeső hull az égből:
Zeusz szerelme.
Egy hal ugrik föl a tengerből,
és egy agrigentói ember emlékszik majd,
hogy ő volt az a hal.
A barlangban, melynek Altamira lesz a neve,
bölény-hátívet rajzol
egy arc nélküli kéz.
Vergilius lassúdan
selymet simogat,
melyet karavánok és hajók hoztak a
Sárga Császár birodalmából.
Magyarországon fölzeng az első csalogány.
Jézus Caesar profilját nézi a pénzen.
Püthagorasz kinyilvánítja görögjei előtt,
hogy az idő formája a kör.
Ezüst agarak űznek arany szarvasokat
az óceán egyik szigetén.
Egy üllőn kardot kovácsolnak,
mely Sigurdnak lesz hű társa.
Whitman énekel a Manhattanen.
Homérosz megszületik hét városban.
Egy szűz éppen megfog
egy fehér unikornist.
Az egész múlt megfordul, akár a hullám,
és ezek a régvoltak visszapörögnek,
mert egy asszony megcsókolt.

Fordította Kányádi Sándor

Jean Monod: Nouit

Az Éj mint asszony aki meghajlítja testét
Az Éj mint asszony kinek teste híd-alakba hajlik
anya áll gyermeke fölött s szemléli
amint az távozik a bárkán melyet furcsa lények népesítenek be
- akiknek elméje még furcsább jeleket sugároz
s méla csapatot alkotnak a gyermek körül -
miközben a folyó mélyén
halak s füvek között
heverő fiatal fiú ama nő kezét keresi
aki maga a víz alá bukó Éj

Fordította Térey János

Jean-Claude Renard: Jósigék

Kockáztasd meg az istent.
Szeress anélkül, hogy tudnád, miért szeretsz.
Akinek nincsen semmije, neked ad mindent.
Ne átkozz meg semmilyen titkot.
Menekülj hasonmásodtól.
Magad légy az, aki önmaga.
Űzd el a halál halálának démonát.
Gyaníts – de ne állíts.
Felelősségrevonás feleljen érted.
Szüntelenül szentségteleníts meg minden bálványt.
Mivel a Semmi vagy, s nincs közöd a létezőkhöz – csak te teszel bensővé minket.
Tűnj fel az eltűnő alatt.
Készülj fel rá, hogy állva fognak eltemetni.
Indulj el a lehetetlen színek felé.
Ne botránkoztasd meg lenyomataidat.
Nincsen út.
Te magad vagy az út – a vége is.
Az összejátszás legyen a birtokod.
Másutt szabad az, ami benned fogoly.
Hódolj a szédület előtt.
Hallgass: minden beszél!
Beszélj: minden hallgat!
Várj a felfoghatatlan fogadtatásra.
Ne légy idegen a Valakinek.
Semmisítsd meg hangodat a Hangban.
Csoda, hogy el tudod gondolni az elgondolhatatlant.
Végy ki magadból többet, mint ami vagy.
Járd be a hiánytól a hiány rejtelméig vezető utat.
Ne kérdezd: honnan? kicsoda? hová? –
Elég, ha átérzed, hogy nem felel.
Vajon talpra állít-e majd bukásod?
A fal mélyén nevedet mondja ki a megközelíthetetlen.

Fordította Bárdos László

Jean-Pierre Siméon: Levél kedvesemnek a halál tárgyában

Szeretném elmondani neked azt a fajta titkot
mely csak legbelül zárt szemhéjak
mögött olvasható
sokkal azután, hogy a koporsó felett már
a napok indái újra összefonódtak

Minden halottad csakis a tiéd

Csakis te tudod valódi nevüket
mely nyilvántarthatatlan
mert jelek hozzá semmi emberi nyelven
nem kapcsolódnak és nem létezik fül
felfogni a hangot mely kiejti

Halottaidat csakis te látod
hamuszín arcukon túl
látod őket s nem zuhansz a hiányba
csak te vagy világosabb árny az árnyak közt
hol felviláglik tekintetük
s a gyengédség pontos tenyere homlokodon
akár füvek hullámzása a szélben

Csakis te ismered fel őt
ki nem álmok anyagából vétetett
s nem olyan mint sivataggá porló emlék

Csakis te ismered
halottaid gyengédségét
hisz gyengédségükből születtél
és minden egyes mozdulatoddal
meghosszabbítod az életük összehajló gyengédségét
mostantól a te szemednek
kell átlátni pontosan hiányuk
átlátszó terét
csakis te értheted visszavont életüket
szertefoszlásukat és az egyöntetű napfényt
önként vállalt örömeidet

És a dolgok önkéntelen szépségét

A holtak mintha aludnának oldalukon heverve
éjszakájukból nem gyógyulsz ki sosem
de ami általuk hiányzik
mégis te teljesíted ki mint egy sziget mely a szárazföld
toldaláka ott hol nincs már száraz
lánya vagy halottaidnak
az vagy nekik mit maguk sem sejtenek magukról

Fordította Lackfi János

Franz Hodjak: Vers, telefon nélkül

A remény gyalog és mezítláb.
Te még el sem
indultál, de ő már
megérkezett. Fogadnunk
kell őt és támogatnunk,
sebzett lábát ápolnunk,
hogy el ne essen.
De ő csak megy, szakadatlan.
A legvégsőkig.
Hogy te elindulhass.

Fordította Halmosi Sándor

Fabio Pusterla: A bika húsvétja

Mielőtt lassan elindulnék vad ünnepléstek
zavaros folyója felé

mielőtt társaimmal betörnék
a rácson túlról dübörgő
csatakiáltások közé

elnézlek még benneteket a teherautó
kitárt börtönajtajából
dárdák öklök kezek sürgölődő zajában

közben a gyerekek leeresztik a sisakrostélyt
készülnek feltárni a gyűlölet titkát

szelíd őrjöngés bűn
átdöfött béke vad lobogó

utolsó ketrecemből nézem
ezt a napot és ezt a szelet

a lóháton ülő férfiakat kik nevetve várják
nevetséges jelmezeiket

a reszkető orrcimpájú felajzott nőket
kik az eljövendő vért szimatolják

nézem a hársak tündöklését
a fiak és a mag pusztulását

a nálunknál nagyobb életet
mely szelíden vendégül lát

a víz és föld énekeit a nappalokat
a fagyos síkságokat

az égre ívet rajzoló kócsagokat
hamuszín gémeket
a fű suttogását kegyetlen
isteneitek csendjét

csak ennyit kérek: gyertek el ma este
gyűljetek karéjba az arénában csapatostul

sörrel petárdával
a szegények szektorában odafönt

magasan a kőváros peremén
ahol a kutyák száján fekete bőrkosár a pecsét

fegyveres őrök védenek valamit
angyalok hegyeznek késeket

gyertek nézzetek meg utoljára
ahogy átkelek a sötétbe

téli nyomorúságos döbbenetetekbe
lélegzet-visszafojtva míg rosszul nem leszek

gyertek lássátok a bika húsvétját
vörös graffitijét a falon

a horgot mely alászáll a testem mely égbe száll
s örömtől párállik

örökre lázad
és elfogadja a véget majd eltűnik

Fordította Lukácsi Margit 

Tomaž Šalamun: Jeruzsálem

A vétek foglalata:
nem leltek már többé
embert, kit annyira
szerettetek, mint
engem.

Fordította Lukács Zsolt

Adonis: Szemeid nem láttak engem

Szemeid nem láttak engem
ártatlannak mint a sperma élő cseppje.
Nem láttak engem megérkezni
az ígéretek körmenetében,
lombot és villámokat vonszolva,
bárhová is lépjek.

Holnap, holnap
lángra kapva tavasszal,
tudnod kell majd, hogy én vagyok ő,
ki a magot táplálja.
Holnap, holnap
szemeid hinni fognak bennem.

Fordította Krusovszky Dénes

Yves Bonnefoy: A megváltozott fény

Immár másféle fény, amelyben látjuk egymást,
Immár megváltozott a szemünk, a kezünk.
Közelibb már a fa, s a forrás hangja élőbb,
Mélyebb a léptünk, halottak között.

Isten, nemlétező, tedd kezed vállainkra,
A testünk visszatérted súlyából faragd,
Lelkünkhöz ne vegyíts többé csillagot, erdőt,
Ily madárfüttyöket, ily árnyat s napokat.

Ahogy gyümölcs hasad, tagadd magad mibennünk,
S moss minket el magadban. Tárd fel a
Titkát annak, ami egészen egyszerű, s mit
Elnyeltek, tűztelent, a részvétlen szavak.

Fordította Timár György

Robert Bly: Meglep az este

Ami a közelünkben van, ismeretlen por,
Parton megtörő hullámok a hegy háta mögött,
Madaras fák, amiket sose láttunk,
Sötét hal húzta, mélybe merült hálók. 

Az este eljön; felnézünk és ott van,
Csillagok hálóján keresztül érkezett,
A fű finom szövetén keresztül,
Csöndesen átlépdelve a vizek menedékein. 

Sose lesz vége a napnak, véljük
Van hajunk, ami bizonyosan fényre született;
De végül is az éjszaka csöndes vizei megemelkednek,
És bőrünk messzire ellát, akárcsak az úszók teste.

Fordította Kántor Péter

John Updike: Őzek elleni védőhálóba akadt madár

A sövény úgy festhetett, mint bármikor,
tövén hullott mag, tiszafabogyó,
csak madártávlatnak szánt kis falat,
barnult tűlevéllel, földdel keverve -
természet jámborainak békés öblébe
alulról, lábon, tollborított feje
célirányosan szikráztatta szemét
ide-oda, csak fel nem, s ott volt a háló.

S egyszerre, micsoda kegy, észrevétlen,
törekvés feljebb, szárnyra kapni,
de láthatatlan korlát, verdeső szárny
lefogva, mély ösztönnek állj. Vakrémületben
verdesés, a napvilág, a levegő,
képtelen közelben szabadság körös-körül!

Hány ínséges óra tusa újra meg újra
a kínzó élet rohamaiban, mire
tokjába varrva a fénylő bogyószem,
s a szív, az apró, kusza bog kibontva?
Én meg nem mondom ebből a pamacs
súlytalan, szótalan, sármánypihéből
a háló sarkában, mit őz ki nem rág,
nem tör át nehézkedéssel perlő madárcsont.

Fordította N. Kiss Zsuzsa

César Calvo: Távollétek és késedelmek

II

A falakon is,
a levegőben,
az álmokból sarjadó üvegfűben,
a tenger villámot szikrázó tetőin.
Penésszel borított,
tojással a nedves homokba rajzolt,
hóba hulló madárként vérző,
az eső liánjaira felakasztott,
amit a wc-k falára véstem,
romok között bukdácsoló,
mint bárok bódult füstje,
szétszaggatott,
szent,
viharokhoz mérhetetlen,
védtelen fűrészpor nedves talpak alatt,
kitéve a némák nyálának,
a gyalázkodásoknak,
az árvizeknek,
a járókelők apró lökéseinek,
a szerelemnek:

Neved.

Tükörbe zárt szénpára,
higanykígyó,
egy elrontott harakiri csúcsán,
neved a koldusok kezébe zuhan,
neved mint egy kulcs a kút mélyén,
neved mint egy hamuszárny
ég mindenhol
a szívemen.

Fordította Urbán Bálint

Derek Walcott: Szerelem szerelem után

Eljön az idő,
amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.

Fordította Devecseri Gábor

Joachim Sartorius: A madarak ölelése

Hogy is volt a monda: a sólyomasszonyok
(közel s távol nem voltak férfisólymok)
repülés közben hirtelen megálltak,
mozdulatlanul lebegtek, és megnyitották
ölüket, és megtermékenyültek a széltől.
Egyikük a bölcsőm szélére ült,
mondta Leonardo, és farkával kinyitotta
a számat, és hevesen mozgatta benne
a tollát. Ucello a lovak hátán keletkező
fényreflexeket akarta megfejteni, ahogy őutána
Bonnard is ezért tanulmányozta 
a női karokat; azóta, mondta Leonardo,
a madarak repülését kutatom, a titkot.

"A madarak repülését a levegőben és a férfi
nyomát a fiatal nőben…”, bölcsőm
szélén ülsz, kettős szemedben
a hosszú lándzsa álma. Egymásra
nézünk, pihés halántékodra képzelem
magam, mielőtt még a kéz a karmai
közé szorítaná. Fehér szárnyakkal
a másikra fonódva, íriszben írisz:
így fekszünk égbe nyílva, és kiáltozunk. Lándzsám,
tollad szádba és számba szorítva, így
lebegünk, mozdulatlanul: feléd növekvő 
könnyűség, kíntalanul, távolság nélkül, mintha
fénytalpakon siklanánk, és újra csak titok.

Fordította Szijj Ferenc